A vita, mint fogalom mára erősen pejoratív értelemben jelenik meg a köztudatban. Aki hangosabb, annak nagyobb az igaza? Mi a különbség a negatívan vett, sztereotip vita és a kikopó félben lévő, már lassan a felsőbb osztályok intelligencia privilégiumává váló vitakultúra közt?

“Azért, mert.” Sokan hallhattuk már ezt a szülői érdekérvényesítési paradigmát. Ekkor úgy érezzük, hogy mérhetetlen nagyságú támadás éri igazságérzetünket és az egónkat. Az átvett megnyilvánulások és a kényszerített engedelmesség az otthon falai közt még nem sejthető, hosszú távon visszaköszönő következményekkel jár. A közoktatás keretében töltött mindennapjaink során óhatatlan, hogy az osztályhierarchia következtében ne kerüljünk feloldhatatlannak tűnő ellentétek tömkelegébe. A vitt otthoni minta és a rendszerben elbagatellizált tanulók közti konfliktuskezelés, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztésének nullához konvergáló állapota eredményeképp mára a vita, mint fogalom a veszekedés szinonimájává válva sok esetben az ész érvek mellőzésén és a hangerő nagyságán alapul. Az internet bevonása a revolver méretű orosz rulettből gépkarabély méretűvé terebélyesedik. Ha valaki ismeretlenül beáll a véleményem mögé, az egy kellemes megerősítés, de ennek a fordítottja, az ellentábor méretétől és annak indulatától függően nagyságrendileg nagyobb mértékben képes az egyén fájdalomküszöbét hatványozottan átszakítani egy kommentháború keretében. Mire kéne odafigyelnünk, ha azonban mégis kulturált keretek közt szeretnénk képviselni saját véleményünket?

Mi is a vitakulturális értelemben vett vita fogalma? Egymás kölcsönös tiszteletén alapuló véleményütköztetés, melyben a felek eltérő álláspontot képviselnek. Habár a pódiumbeszélgetések során moderátor által vezetett beszélgetések távoli, alkalmi és előadás jellege valami nagyon megjátszott színdarabnak tűnhet, annak szabályai és lépései teljesen megegyeznek akár egy utcai beszélgetés során kibukkanó nézeteltérés kezelésének folyamatával. Összességében a szabályok betartása esetén megszűnik a moderátor szerepe, vagyis a színpadon is olyan helyzet alakulna ki, ami bármely hétköznapi beszélgetés során bekövetkezhet.

Milyen lépésekből tevődik össze mindez?

Mindenekelőtt fontos, hogy vita partnerünkkel szemben, ha volna esetleg, az ellenséges érzések okozta belső feszültséget minimalizáljuk, tegyük teljesen félre. Beszélgetésünk célja nézőpontunk bemutatása és tárgyilagos megérttetése a másik féllel, nem a személyeskedés. A felkészültség alappillér. A téma körbejárása és alapos háttérismeret, valamint precedens értékű példák megléte elengedhetetlen a teljes értékű beszélgetéshez. Ennek természetesen csak akkor van értelme, ha nyitottak és őszinték vagyunk. Ha ezek a felkészülési lépések megvannak, akkor térjünk rá egy már megkezdett szópárbajnak milyen keretei vannak.

Legfontosabb, hogy tisztázzuk, mi is a beszélgetés tárgya. Erre szokás tételmondatként hivatkozni. Ez magától értetődőnek tűnhet, de ha nincs specifikusan meghatározva a fő irányvonal, akkor nagyon hamar bejöhetnek olyan mellékszálak, amiken haladva teljesen más mederbe kerülhetnek a szereplők, akár érdemi konklúzió nélkül zárva az alkalmat. Egymás egyenrangú félként való tisztelete abban is megmutatkozik, hogy hajlandók vagyunk szünetet tartani két érv között, hogy partnerünk elmondja saját vízióját a kérdésben. Ez az érvelés folyamata, ahol a leginkább feszültséget okozó tényező az esetleges félbeszakítás. Ezen a ponton egyre nehezebbé válik visszatartani az indulatokat, de maradjunk türelmesek. A vita íratlan szabályait be nem tartó fél magát minősíti azzal, ha nem hagy szóhoz jutni, addig meg neked is van időd átgondolni a hallottakat. Ha mégis úgy éreznéd, hogy már az ötödik érvét hozza fel, akkor egy papírra jegyzetelve ne hagyd feledésbe merülni a másik fél korábban hangoztatott elméletét. A parlamenti üléseken is gyakran látni, hogy amíg a felszólaló ideje tart, addig a válaszadásra készülő politikus serényen jegyzetel, hogy ne vesszenek feledésbe a gondolatai.

Amikor magadhoz ragadod a szót, akkor kifejtheted a korábban hallottakkal kapcsolatos, azzal ellentétes gondolataidat. Ez a cáfolat, ahol tételesen törekszel annak bizonyítására, hogy az elhangzottak miért hibásak bizonyos pontokon. Kifejtés közti megszakítás sem minősül illetlenségnek, ha nem a mondat közepén, hanem két légvétel közt szeretnél egy kérdést közbe szúrni. Kissé zavaró lehet, de tisztázza az érvelő álláspontját, valamint a kérdező fél pillanatnyi értelmezését is mutatja.

Miért tűnik olyan nehéznek ezeknek az alapvetőnek tűnő irányelvek betartása?

Miért elengedhetetlen egy közvetítő, irányító szerepe, ha biztosra akarunk menni? Egyszerűen azért, mert emberek vagyunk. Egója és önérzete mindenkinek van, kinek nagyobb, kinek kisebb. A teljesen objektív következtetés levonásához teljesen érzelemmentesnek kéne lennünk. Révén, hogy nem vagyunk robotok, ez elképzelhetetlen. Ezért is elengedhetetlen egy beszélgetés vezető, közvetítő jelenléte fontosabb kérdések esetén. Hétköznapi problémákon túl, de még a bírósági szint előtt ezért van lehetőség például fogyasztói jogviták esetén a Budapesti Békéltető Testülethez, házassági problémák esetén párterapeutához fordulni. Lényegében minden közvetítő szerepet betöltő intézmény a kommunikációs hiányosságok, hibák és az íratlan szabályok be nem tartását hivatottak helyre tenni, amire kevésbé volna szükség, ha a kommunikáció és az érzelmi intelligencia fejlesztésére nagyobb hangsúly lenne fektetve. Ha egy szóval kéne összefoglalni a kommunikációval kapcsolatos hiányosságokat és hibákat, azaz odafigyelés. Ha néha csak meghallgatnánk a másikat ahelyett, hogy felül akarnánk kerekedni a mondandónkkal még azelőtt, hogy ő befejezné a gondolatát, az hatalmas fejlődést lenne képes hozni egyén szinten. Ez a kommunikáció igazi kulcsa.

Képek forrása: pexels.com