Villányi Gergő

Villányi Gergő

Pszichológiai tanácsadó

Ítélkezni mindenki tud, megmondani a tutit nagyon könnyű. Megérteni, hogy miért alakult ki egy helyzet, és megoldást vagy választ találni: kihívás és felelősség, amelyhez mindkét fél részéről bizalomra van szükség

2018 szeptemberében szakértő vendégünk Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó lesz, aki segít elindítani a párbeszédet az internetes zaklatásról vagy épp támaszunk lesz, amikor belepillantunk a jövőbe és megnézzük, milyen szexuális tendenciákat vetít előre a tudomány.

Tudj meg többet Gergő munkásságáról az alábbi oldalon: http://digitalispszichologia.hu

cyberbullying kifejezés megragadt ugyan a magyar nyelvben, de jelentését tekintve árnyaltabban fejezi ki a megfélemlítés, zsarnokoskodás, kegyetlenkedés és a fenyegetés. A digitális térben történő bántalmazás nemcsak a felületet, hanem az ebben használt eszközöket is jelenti.

Számítógép, laptop, okostelefon, tablet, igazából bármilyen olyan eszköz alkalmas rá, amivel a népszerű közösségi oldalak elérhetővé válnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a cyberbullying legnépszerűbb platformjai a Facebook, a Twitter és az Instagram, ahol a kegyetlen megnyilvánulások és az érzelmi terror sajnos mindennaposnak mondható. 2008-ra a Pew Internet Project felmérése szerint a fiatal 12 és 17 év közöttiek 93%-a jelen volt már az online térben. Arról nem is beszélve, hogy az alvás mellett online tevékenységekkel töltik az idejük legjavát. Az alapvető definíció szerint a cyberbullying akkor valósul meg, ha valaki az internetet, az okostelefont vagy más digitális eszközt arra használ, hogy szöveges üzenetet, postot, képet juttasson el valakihez azzal a szándékkal, hogy megsértse, bántsa vagy megalázza. Tehát a szándék, az eszköza módszer és a felület egyaránt fontos részét képezi a folyamatnak.

Ez nem trollkodás!

Könnyen összemosható a trollkodásnak nevezett, gyakran humorba ágyazott gonoszkodással és hajszál választja csak el a kettőt. De amíg a „sima” trollkodás egyszeri, véletlenszerű, személytelen általában (és nem mindig!), ezért habár kellemetlen élmény és a negatív hatása sem tagadható le, de hosszú távú következménye kevésbé van. Külön kategória még a cyberstalking (leskelődés, becserkészés, követés), ami egyfelől „felnőttebb” kategóriának számít, másfelől olyan témákat érint, mint a hamis vád, a megfigyelés, fenyegetés, személyazonossággal való visszaélés vagy a (leggyakrabban szexuális jellegű) zsarolás. Úgy gondolom egyre jobban összemosódnak ezek a problémák. Hiába vannak külön életkorra, úgymond komolyságra bontott kategóriák, az eszközöket és – ha megvan – a szándékot illetően a lehetőség, sajnos adott, bárki számára. Elbagatellizálni, lekicsinyleni, vagy épp nevelő, megerősítő jellegűnek pedig végképp nem szabadna az internetes zaklatást titulálni, hiszen az áldozat önbecsülésére, szociális kapcsolataira, személyiségének fejlődésére, emocionális jóllétére nézve nagyon komoly károkat okoz és hosszú távú, időnként halálba torkolló következményekkel bírhat.

A leggyakoribb előfordulási formái:

  • kizárás, kiközösítés: offline és/vagy online közösségről, csoportról egyaránt szó lehet
  • zaklatás: folyamatos e-mail, üzenet, bejelölés hadjárat, ahol a másik lejáratása, megalázása a cél
  • pletykálás: olyan hamis üzenetek, tartalmak, amelyek az áldozat jó hírét, kapcsolatait és magabiztosságát támadják és kezdik ki
  • átverés, kibeszélés (outing/trickery): szégyellt vagy titkos információ megszerzése majd publikussá tétele
  • megszemélyesítés: hamis vagy feltört fiókokkal a másik ember bőrébe bújva rombolni a kapcsolatait
  • megfenyegetés (cyber threat): kegyetlenkedő, agresszív, erőszakos viselkedés kifejezése és ezek beváltására tett ígéret
  • eldurvuló vitázás (flaming): olyan beszélgetés vagy véleményütközés, ami fenyegetésig gyűlölködésig is elfajulhat az adott oldalon/fórumon/blogon stb.

Zacher Gábor egy cikkében nagyon pontosan feltárta a folyamatot. A gyerek, a fiatal nagyjából kétszer fog odamenni a szülőhöz, hogy megmutassa a maga világát. Ez egy „hülye videojáték” is lehet, de gyakran inkább felvezető a problémáinak a megosztásához. Ahol működik a szülő-gyerek kommunikáció, ott is van egy „tesztelés”, hogy megértenek, elfogadnak-e engem? Kíváncsiak-e rám? Amikor előítéletekbe, időhiányba, ellenállásba ütközik, a gyerek más utat keres, és nem próbálkozik többet. A bizalmát, a kérdéseit máshová helyezi át és más utakat, megoldásokat keres. „Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket, vagy ki-ki „a saját számítógépében”.” Az biztos, hogy az iskolai érdemjegyek fontosak, márcsak azért is, mert a világ eszerint kategorizál, mér és sorol be minket. Vagyis egyfelől jogos jelentőséget tulajdonítanak ennek a szülők és a tanárok, másfelől viszont mindez egy szelete csak a fiatalok életének. Ha a többi rész felé érdektelenséget mutatunk, úgy rengeteg probléma és feszültség forrását veszíthetjük szem elől. Ez pedig minden kapcsolatban károkat, sérüléseket okoz, legyen szó gyermekről, serdülőről vagy felnőttről.

Menekülnénk, de nincs hová

A szétesett, reménytelen világkép, a családi problémák, egy szakítás, a kevés szociális kapcsolat mellett az internet nemcsak az érzelmekkel való szembenézéstől „ment meg”, de a valóság fájdalmát is enyhíti a maga módján. A köznyelvben is gyakran emlegetett „strucc-effektushoz” hasonlóan, amit nem látunk, érzünk, amiről elterelődik a figyelem, az nem is létezik. Olyan menekülés ez, ami, más eszközök nem révén legalább opciót, és olyasmit ad, amivel elviselhetőbb az élet. Nem jó, csak szó szerint elviselhetőbb. És itt válik ördögi körré a helyzet, hiszen a megoldási kísérletek és a feldolgozás is elmarad vagy kitolódik, esetleg passzív szemlélőként követjük csak a változásokat, akkor is, ha minket valahogyan pozitívan is érint majd. Az alapprobléma, a hiányok fájó ürességérzete viszont változatlan marad, és ez a fő probléma.

A sértő üzenetek, a kamu profilokról érkező támadások, és a megalázó hozzászólások a cyberbullying áldozatainak minden percében ott vannak. Az internet sosem alszik, a megalázó adatcsomagok pedig fénysebességgel érnek célba, és bárhonnan, bármikor útjukra bocsáthatja őket a támadó fél. Az áldozat pedig szégyenként éli meg, beszélni sem mer róla, nemhogy felszólaljon ellene. Így pedig nemcsak a segítségkérés marad el gyakran, de internalizálja, belsővé is teszi idővel a negatív üzeneteket. És nem csökken a nyomás, mert az áldozatszerep egyfajta bizarr jóváhagyást is közvetít, ezáltal téve „természetessé” ezt az egyre több mindenen eluralkodó állapotot. A cyberbullying pedig leggyakrabban azért folytatódik, mert nincs aki közbe lépjen, nem veszik észre és az áldozat sem tudja, hogy kitől vagy hogyan kérjen segítséget abban, hogy megvédhesse magát.

cyberbullying és megfélemlítés önmagában is komoly problémák forrása lehet, de van más, elsőre furcsának tűnő jelenség is, ami részben ide köthető. A digitális önsebzés (cyber self-harm) lényege ismerős lehet máshonnan, a módszer és az ok pedig lényegében a korábbi verzió online megfelelője. Miről is van szó? Biztosan találkoztunk már olyan emberrel, aki a dicséretet, a bókot vagy egy neki tulajdonított pozitív tulajdonságot elutasítva ennek az ellenkezőjét hangsúlyozta. Itt nemcsak a reális énképről és az önbizalomról van szó, hanem arról is, hogy a visszajelzések mennyire fontosak. Egyfelől azért, mert eszerint méri magát a másik, másfelől pedig a reakciókat és a „győzködés” intenzitását is figyeli. Ez egy olyan játszma, aminek igazából nincsen nyertese, mégha úgy is tűnik. A digitális felületen, az önmagának gyalázkodó, bántó vagy sértő üzeneteket, postokat küldő fiatal ugyanúgy a külvilág reakciójára kíváncsi. Megvédik? Egyetértenek?

Az online bántás is valóság

visszajelzésekről szól itt is – ahogy a közösségi médiában is – minden. Néha pedig egészen messzire is elmegy az, aki az internet vélt vagy valós anonimitását kihasználva, hamis személyazonosságot, vagy másik nemet hazudik magának és azoknak, akiket a hálójába von. Itt a bosszú és a szexuális előnyök és/vagy zsarolás a leggyakoribb téma, ahogy egy nemrégen nyilvánosságot kapott eset is rávilágított erre. A bizalommal való játszadozás, a zsarolás és a szülők kezdeti tehetetlensége felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen és a hasonló esetektől nem a tiltás és a korlátozás, hanem a bizalommal teli és őszinte szülő-gyermek kapcsolat fogja a tapasztalatlanabb fiatalt megvédeni. A gondoskodás és az odafigyelés mellett azonban fontos, hogy az idősebb felnőtt ne csak a saját – kialakult és stabilnak mondható – értékrendjéből induljon ki. Ami neki lehetetlennek vagy „hülyeségnek” tűnik, az a csoportnyomás, a bizonytalanság és a megfelelés között ingázó kamasz számára nem ilyen egyértelmű.

A hangsúly azon az élményen van, amit egy ilyen kis dolognak tűnő esemény okozhat. Apróság a maga nemében, hiszen egyetlen bejegyzés, kép vagy tweet is elég ahhoz, hogy elinduljon a hadjárat. A háborúra, agresszív támadásra utaló szó pedig nem túlzás ebben az esetben, főként, ha belegondolunk, hogy mit él át, és min megy keresztül az az ember, akit zaklatnak, megsértenek, kifiguráznak, gúnyolnak és ellehetetlenítenek. Ez nem is újdonság, hiszen a digitális felületek és eszközök elterjedése előtt is sok olyan esetről lehetett hallani, ahol ugyanez zajlott le, okostelefonok és internet nélkül is. A többség állhatott osztálytársakból, az adott intézmény diákjaiból, vagy munkahelyi dolgozókból, de mindegyikük, aki részt vett a zaklatásban, megalázásban, hozzátette a maga részét ahhoz, hogy a kiválasztott szerencsétlen élete pokollá váljék.

A teljes cikket itt olvashatod el.