Van-e az a pont, ahol már a legoptimistább ember is meginog? Valóban a “lehető legjobb világban élünk”? Voltaire már a 18. század közepén a kérdés végére próbált járni, a mára már kötelező olvasmánnyá vált regényében, a Candide-ban. Sajnos a gimnáziumi évek alatt legtöbbször a művek gyors letudását szerettük volna elérni sokan, mintsem azok megértését. Számos olyan történet van, melyet szívesen újraolvasnék, mely mai felfogásommal új értelmet nyerne. Ezek közt előkelő első helyet élvezett ez a könyv, mely nemrég kapott egy 13 részes magyar animációs feldolgozást, melyet a 16. Anilogue animációs fesztivál keretein belül tártak a nézők elé Budapesten.

Kissé félve álltam az adaptációhoz. A tévében sugárzott rajzfilmek az elmúlt pár évben lagymataggá váltak, néhány jeles példát leszámítva. Legtöbbször hiányzott az, ami a régi Cartoon Network-ös korszakot igazán olyanná tette, amilyen volt. Egy időben felkapottá váltak az élőszereplős műsorok, felhypeolták őket és háttérbe kerültek az olyan sajátos világgal  bíró klasszikusok, mint a Dexter laboratóriuma, Phineas és Ferb, Ed, Edd & Eddy, Bátor a gyáva kutya, Johhny bravo vagy a Nickelodeonon sugárzott Ren és Stimpy show és az olyan ritka túlélők, min a Spongybob Kockanadrág, a Family guy vagy a South Park. Utólag visszanézve ezeket néhol elég abszurd történetek találkoztak még bizarrabb ábrázolás móddal, elég csak a MacsEb-re gondolni, ahol a test egyik végén a macska, míg másik végén a kutya helyezkedett el. Ezek mutatták meg azt, hogy képzelőerőnk határtalan. Mégis ezeknek volt egy leírhatatlan varázsa, ami mára már halovány szikra képében is alig lelhető fel bármely más sorozatban. Ezért amikor megláttam a CN molinót a bejáratnál és a szponzori reklámot a vetítés alatt, elsőre nem tudtam, hogy ez egy biztató jel, vagy készüljek a 2 órás mélyrepülésre. Szerencsémre az előbbi bizonyosodott be.

 

 

Néhány pillanat alatt már magam körül éreztem azt a régi világot, amire régóta vágytam. Az egész egy In medias res felütéssel indult. Olyan hirtelen és gyors felvezetés volt, hogy elsőre, az alapmű ismerete nélkül belezavarodhat a néző az eseményekbe. Lényegében egy gyors alaphelyzet felvázolás, a kötelező elemek letudásával, ki kicsoda és pár perc alatt már el is jutottunk a konfliktushelyzethez, minek következtében címszereplőnk megfosztva szerelmétől, Pangloss mesterének tanaival a fejében, repült ki Thunder-ten-Tronckh báró kastélyából.

Az egész olyan érzést kelt, az eredeti és a mostani változatban is, mintha a főhős a vele történtek hatására sokkos állapotba került volna és forgatókönyvek egymásutánjai játszódnának le a fejében. Az animáció is ezt a hatást erősíti. Olyan váltások, átkötések kerültek a vászonra, amik abba a jó értelembe vett elborult kategóriába tartoznak, mint a cikk elején felsorolt műtársak. Ezekben keresi azt a világot, ahol minden a “béke szigete”, embertársai fondorlatosságtól mentesen, a pozitív személetet követve férnek meg egymás mellett, mialatt szerelme is háborítatlanná válik. 1759-ben még más aspektusból közelítette meg a szerző az optimizmus témáját. A történelem vallási szemszögből is megkérdőjelezhető témáira rávilágítva egy naiv ifjú idő- és térbeli utazását mutatta be, melyben szinte mindig győzedelmeskedni tudott az általa képviselt hozzáállás egy bizonyos pontig, majd valami végül úgyis ellene cáfolt. Ezalatt szinte hallani lehet, ahogy Voltaire folyamatosan felrója olvasóinak a kérdést, hogy “Miféle Isten az, aki engedi egy ártatlan, tisztalelkű, nyílt szívű fiú szenvedését, aki csak a boldogság ösvényén akar járni?”

Persze több mint 250 év alatt hatalmas változáson ment keresztül világunk és maga az emberiség is. A felgyorsult történések és mindennapjaink valóban indokolttá tették a leírtak újraértelmezését. Az esőerdők kipusztítása, Az észak-koreai lét, migráció, olyan témák, melyek rendkívül aktuálisak és rájuk illeszthető a korábbi kérdés. Ezzel együtt eltöprenghetünk azon, hogy hol tartunk most, az akkor kialakult képhez mérten? Néha már azt hittem, hogy 3 évszázada sikerült egy olyan jóslatot papírra vetni, mely olyan szinten időtálló, hogy egyre közelebb kerül a kiteljesedéséhez. Mi egyáltalán a jó? Ami ma örömmel tölt el, könnyen átcsaphat annak meredek ellentétébe, egyik pillanatról a másikba. Önzőség-e, ha magunk védelme érdekében félünk bízni másokban? Amennyire komplex, legalább annyira szétszórt a világunk.

Számomra rendkívül pozitív és egyben elgondolkodtató élmény volt a vetítés. Az uránia moziban tartott vetítések első pár másodpercében, a függöny elhúzásakor, mindig úgy érzem, hogy egy színházi darab fog megelevenedni előttem. Káprázatos, impozáns terem, melyet soha nem lehet megunni. Igazán méltó, egy ilyen mélységű film premier bemutatására. Kortól függetlenül érdemes megtekinteni, hiszen a humorosnak szánt sorok közt rendkívül sok gondolat még napok múltán is megmarad a fejekben. A kisebbeknek, persze nem helyettesíti, de alapot ad a későbbi olvasáshoz. Remélem mihamarabb lesz lehetőségem az újbóli megtekintésre.

 

Meddig lebeghet még az optimizmus, a pesszimizmus tengerén?

Kiemelt kép: youtube.com